„Merre tovább?” – Sikeres pályaorientációs és szakmaválasztó nap a Kandóban

A program során számos neves vállalati partner látogatott el hozzánk, többek között a BOSCH, a Zeiss, az MVM Émász, a SEGA, a Spinto és az EVO Soft képviselői, akik bemutatták cégeik működését, a náluk elérhető szakmai lehetőségeket, valamint hasznos tanácsokkal látták el a diákokat a jövőbeli elhelyezkedés kapcsán.

A felsőoktatási továbbtanulás iránt érdeklődők számára is értékes információk hangzottak el: vendégünk volt az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, valamint a Miskolci Egyetem Gépészkara, akik részletes tájékoztatást adtak a képzési kínálatukról és a felvételi lehetőségekről.

A szakmai szervezetek részéről a Honvédség, a NAV, a Miskolc Holding és a MÁV is bemutatkozott, így tanulóink többféle életpályamodellt is megismerhettek.

A nap során szó esett az érettségi követelményekről, a pontszámítás rendszeréről, valamint a Meló-Diák program nyújtotta munkalehetőségekről is, amelyek szintén fontos segítséget jelenthetnek a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára.

Köszönjük minden előadónak a hasznos tanácsokat és az inspiráló előadásokat, diákjainknak pedig az aktív részvételt!

Ágazati nap a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum falai között videós összefoglaló ! :)